61 évvel ezelőtt (1945. augusztus 6-án 8 óra után 15 perccel és 17 másodperccel) dobták le az atombombát Hirosimára, majd három nappal később Nagasakira. Hirosimában 242 ezer, Nagasakiban 80 ezer ember halt meg. 1,2 km sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé. Mindez csak azért, hogy az USA erőt fitogtasson a Szovjetúnió felé.

a repülő

a repülő

2009. március 23., hétfő

Hirosima és Nagaszaki

Japán térdre kényszerítésére 1945. augusztus 6-án az Amerikai Egyesült Államok elõszõr vet be olyan fegyvert, amellyel az egész emberiség megsemmisíthetõ. Harry S. Truman amerikai elnök kiadja a parancsot, hogy a japán városra, Hirosimára dobják le a csak napokkal korábban elkészült új atombombák egyikét. Helyi idõ szerint 8 óra 14 perckor az Enola Gay nevet viselõ B-29-es amerikai bombázó legénysége kioldja a pusztító fegyvert a 350 ezer lakosú célpont felett. A kisfiú (Little Boy) 580 méter magasan robbant fel a városközpont fölött. Vakító fény villant föl, a robbanást követõ iszonyatos légnyomás másfél kilométeres körzetben földig rombolta a házak tömegét. Hirosima fölött gomba formájú, vörös felhõ keletkezett, majd tûzvihar söpört végig a településen.
A hõ akkora volt, hogy néhány áldozatnak csak a körvonalai maradtak meg, melyeket a robbanás a környezõ betonfalakba égetett. Mások onnan még három kilométeres távolságra is szörnyû égési sérüléseket szenvedtek. A robbanás fészkében a radioaktív sugárzás azonnal kioltotta mindenki életét. Három nappal késõbb, 1945. augusztus 9-én Nagaszaki városára ledobják a második atombombát. A "Kövér ember" ( Fat Man) közel 80 ezer ember életét oltotta ki. Az amerikaiak elérték céljukat: Japán letette a fegyvert, ezzel befejezõdött a második világháború.
Abomb.gif
Little Boy és Fat Man névre keresztelt bombák
Fat Man
A robbanáskor keletkezõ felhõ

korábban publikálatlan fényképek

Enola Gay-- Necessary Evil-ŐK DOBTÁK LE AZ ATOMBOMBÁT.

. A bombát szállító repülő egy B-29-ces, Enola Gay-re keresztelt gép volt. Hirosima fölé érve, zökkenőmentesen alakult minden, az időjárás is megfelelő volt az akció végrehajtásához. 8:00 körül a hirosimai radar pár repülőt észlelt. Konkrétan hármat; az Enola Gayt, ami a bombát szállította, a The Great Artiste-t (ezen voltak a ledobás körülményeit mérő műszerek) és a Necessary Evil-t (a fényképezés szerepét betöltő repülőt). A rádióba bemondták, hogy repülők közelednek a légtér felé és tanácsos lenne az óvóhelyeket elfoglalni, de légiriadót nem rendeltek el. Ilyen halálos csendben oldotta ki 8:15-kor az Enola Gay legénysége a Little Boy-t, ami egy új történelmi korszak előhírnökeként indította el a soha nem látott pusztítást a városban. Típusa szerint, egy urániumbomba volt, 0,71 m átmérővel, 3,05 m hosszal és 4037 kg súllyal.
A bomba 600m-rel a földet érés előtt robbant fel kioltva 90.000 ember életét és megsebesítve több mint 100.000, éppen Hiroshimában tartózkodót. A pusztítás sugara 1,6 km-es volt, de ezen túl is tüzek pusztítottak. Romok, tűz, és szénné égett testek, amerre csak a szem ellátott; Hiroshima 90%-a hamuvá lett.

Az atomnagyhatalmak zászlai

Az atomhatalmak 2000 táján

Az atomnagyhatalmak zászlai. Balról jobbra az USA, Oroszország illetve a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, India, Pakisztán. Alatta az első sikeres robbantás időpontja, a grafikonon pedig a felrobbantott bombák hozzávetőleges száma látható. Az USA több mint 1000 bombát robbantott, a szovjetek csaknem 800-at. Az adatok nem feltétlenül megbízhatóak.

A szovjet atombomba program

A szovjet atomprogram

A szovjet atombomba program azután indult, miután Flerov 1942-ben figyelmeztette Sztálint a bomba lehetőségére. A program vezetője Kurcsatov volt, akinek szobrát látjuk a róla elnevezett moszkvai intézet bejáratánál. Az amerikai bombák bevetése után a programot felgyorsították. A szovjet reaktor -Európában az első - 1946 december 25.-én lép üzembe. 1949. szeptember 23-án robbantják az első atombombát, nem kis riadalmat és hisztériát keltve az Egyesült Államokban. 1954. június 27-én az első hidrogénbomba is sikeres kipróbálásra kerül.. Ennek kifejlesztésében már Szaharové volt a vezető szerep.

A maghasadást Szilárd Leó magyar fizikus fedezte fel 1934-ben

Teller Ede

Fájl:EdwardTeller1958.jpg

Szilárd Leó

Szilárd Leó

1939: A maghasadás felfedezése után Szilárd Leó azonnal megjósolja, hogy az uránium lehet alkalmas a láncreakció fenntartására. A láncreakció alapötlete ugyanis már 1933 óta foglakoztatta. Walter Zinn-nel kísérletekbe fog a New York-i Columbia Egyetemen, és bebizonyítja, hogy maghasadáskor az anyag neutronokat bocsát ki

Az úrán

Az urán

http://www.arcis-minerals.de

A képen látható kristály az urántartalmú autunit. Ilyen urántartalmú anyaggal kísérletezett Becquerel, amikor egy szerencsés véletlen folytán felfedezte az urán radioaktivitását. A felvételen megfigyelhető az ásvány fluoreszkálása is. Az urántartalmú kőzetek általában igen csekély, néhány százaléknyi uránt tartalmaznak legfeljebb. A kőzetek aktivitását az urán leányelemeinek a jelenléte okozza.

Ismeretlen fotók az első atomtámadás borzalmairól

a robanás

Egy sebesült nő így emlékezett vissza:

Egy sebesült nő így emlékezett vissza:
„Egy rendkívüli villanás, vakító fény lobbant, majd jött a borzasztó robaj. Valami furcsát éreztem az arcomon, majd megrémültem az érzéstől, mintha leolvadna a bőr, az arcomról, kezemről és a karomról. A nappal szürkületi sötétségbe váltott át. Minden ködösnek tűnt, mintha fátyol lenne a szemem előtt. Azon tűnődtem, hogy elvesztettem az érzékeimet?! „

1945. decemberéig ezrek haltak bele sérüléseikbe és a radioaktív sugárzásba, így a bomba hirosimai áldozatainak száma körülbelül 140.000 főre duzzadt.

Rendszeres olvasók